Vijimi i qortimit të Elihuit
1 Elihui foli sërish e tha:
2 «A të duket i drejtë mendimi yt,
ty që thua: “Kam të drejtë më shumë se Perëndia”?
3 dhe thua: “Çfarë të duhet ty?
Po unë, çfarë fitoj prej mëkatit tim?”.
4 Unë do të të përgjigjem ty
e miqve të tu me ty.
5 Vështroje qiellin e shikoi retë
që janë më lart se ty.
6 Nëse mëkaton, çfarë i bën vallë atij?
Nëse janë shumë fajet e tua, atij çfarë i bën?
7 Po të jesh i drejtë, çfarë i jep atij?
Çfarë mund të marrë ai prej dorës sate?
8 Njerëzit si ti i prek paudhësia jote,
të gjithë njerëzit i prek drejtësia jote.
9 Kur pesha e shtypjes rëndon, njerëzit bërtasin,
ndihmë kërkojnë kundër dorës së pushtetarit.
10 Por askush nuk thotë: “Ku është Perëndia, krijuesi im,
që e mbush natën me këngë,
11 që na bën më të ditur se shtazët e tokës
e më të zgjuar se zogjtë e qiellit?”.
12 Atëherë klithën, por ai s'iu përgjigj,
për shkak të krenarisë së të ligjve.
13 Perëndia nuk e dëgjon britmën e kotë,
nuk i vë vesh i gjithëpushtetshmi,
14 e aq më pak ty që thua se nuk e sheh.
Prit se çështja jote gjendet para tij.
15 E tani që zemërimi i tij nuk ndëshkon
e ai nuk e vëren marrëzinë e tepruar,
16 më kot e hap gojën Jobi
e pa dijeni flet fjalë të shumta».
1 Ὑπολαβὼν δὲ Ελιους λέγει
2 Τί τοῦτο ἡγήσω ἐν κρίσει; σὺ τίς εἶ ὅτι εἶπας Δίκαιός εἰμι ἔναντι κυρίου;
3 ἢ ἐρεῖς Τί ποιήσω ἁμαρτών;
4 ἐγὼ σοὶ δώσω ἀπόκρισιν καὶ τοῖς τρισὶν φίλοις σου.
5 ἀνάβλεψον εἰς τὸν οὐρανὸν καὶ ἰδέ, κατάμαθε δὲ νέφη ὡς ὑψηλὰ ἀπὸ σοῦ.
6 εἰ ἥμαρτες, τί πράξεις; εἰ δὲ καὶ πολλὰ ἠνόμησας, τί δύνασαι ποιῆσαι;
7 ἐπεὶ δὲ οὖν δίκαιος εἶ, τί δώσεις αὐτῷ;* ἢ τί ἐκ χειρός σου λήμψεται;
8 ἀνδρὶ τῷ ὁμοίῳ σου ἡ ἀσέβειά σου,* καὶ υἱῷ ἀνθρώπου ἡ δικαιοσύνη σου.
9 ἀπὸ πλήθους συκοφαντούμενοι κεκράξονται,* βοήσονται ἀπὸ βραχίονος πολλῶν.
10 καὶ οὐκ εἶπεν Ποῦ ἐστιν ὁ θεὸς ὁ ποιήσας με,‡ ὁ κατατάσσων φυλακὰς νυκτερινάς,
11 ὁ διορίζων με ἀπὸ τετραπόδων γῆς, ἀπὸ δὲ πετεινῶν οὐρανοῦ;
12 ἐκεῖ κεκράξονται, καὶ οὐ μὴ εἰσακούσῃ‡ καὶ ἀπὸ ὕβρεως πονηρῶν.
13 ἄτοπα γὰρ οὐ βούλεται ὁ κύριος ἰδεῖν· αὐτὸς γὰρ ὁ παντοκράτωρ ὁρατής ἐστιν
14 τῶν συντελούντων τὰ ἄνομα καὶ σώσει με. κρίθητι δὲ ἐναντίον αὐτοῦ, εἰ δύνασαι αἰνέσαι αὐτόν, ὡς ἔστιν.
15 καὶ νῦν, ὅτι οὐκ ἔστιν ἐπισκεπτόμενος, ὀργὴν αὐτοῦ* καὶ οὐκ ἔγνω παραπτώματι σφόδρα·
16 καὶ Ιωβ ματαίως ἀνοίγει τὸ στόμα αὐτοῦ,* ἐν ἀγνωσίᾳ ῥήματα βαρύνει.‡