Vijimi i fjalimit të Jobit
1 Jobi mori sërish fjalën e tha:
2 «Pasha Perëndinë që ma hoqi të drejtën,
pasha të gjithëpushtetshmin që ma helmoi shpirtin,
3 sa të kem frymë në mua
e shpirt Perëndie në flegrat e mia,
4 buzët e mia ligësira nuk do të thonë
e prej gjuhës sime nuk do të dalë mashtrim.
5 Larg qoftë t'ju jap të drejtë,
e pa dhënë shpirt unë, vetes nuk ia mohoj drejtësinë.
6 Fort e mbaj drejtësinë time e nuk e lëshoj,
s'më qorton zemra për asnjë nga ditët e mia.
7 I rëntë armikut tim fati i të paudhit,
fati i keqbërësit kundërshtarit tim.
8 Çfarë shprese ka i pafeu kur këputet,
kur Perëndia jetën ia merr?
9 A do ta dëgjojë Perëndia britmën e tij,
kur ai të ketë rënë ngushtë?
10 A do të kënaqet me të gjithëpushtetshmin?
Do ta thërrasë Perëndinë kurdoherë?
11 Unë do t'ju mësoj si sillet Perëndia,
nuk do t'jua fsheh ç'mendon i gjithëpushtetshmi.
12 Ja, të gjithë ju vetë e shihni
e pse me kotësira kot po merreni?
13 Këtë fat merr njeriu i mbrapshtë nga Perëndia,
këtë trashëgim mujshari nga i gjithëpushtetshmi:
14 në pastë shumë bij, mbi ta rëndon shpata
e pinjojtë e tij me bukë nuk do të ngopen.
15 Të mbijetuarit do t'ia groposë murtaja,
e të vejat nuk do t'i vajtojnë.
16 Nëse si dheun do ta mbledhë argjendin
e si baltën petkat t'i gatitë,
17 t'i gatitë, por do t'i veshë i drejti
e argjendin i pafajshmi do ta ndajë.
18 Të brishtë si merimanga e ndërtoi shtëpinë,
si streha që ndërton rojtari.
19 Shtrihet i kamur, por më kot,
hap sytë e s'gjen asgjë.
20 E zë tmerri, porsi uji vërshues,
natën vorbulla e përpin.
21 E merr era e lindjes dhe merr fund,
e shkul nga vendi i vet.
22 E vërvit pa mëshirë
e ai nga dora përpiqet t'i ikë.
23 Duartrokasin kundër tij
e nga vendi i tyre kundër tij fërshëllejnë».
1 Ἔτι δὲ προσθεὶς Ιωβ εἶπεν τῷ προοιμίῳ
2 Ζῇ κύριος, ὃς οὕτω με κέκρικεν, καὶ ὁ παντοκράτωρ ὁ πικράνας μου τὴν ψυχήν,
3 ἦ μὴν ἔτι τῆς πνοῆς μου ἐνούσης, πνεῦμα δὲ θεῖον τὸ περιόν μοι ἐν ῥισίν,
4 μὴ λαλήσειν τὰ χείλη μου ἄνομα, οὐδὲ ἡ ψυχή μου μελετήσει ἄδικα.
5 μή μοι εἴη δικαίους ὑμᾶς ἀποφῆναι, ἕως ἂν ἀποθάνω· οὐ γὰρ ἀπαλλάξω μου τὴν ἀκακίαν.
6 δικαιοσύνῃ δὲ προσέχων οὐ μὴ προῶμαι· οὐ γὰρ σύνοιδα ἐμαυτῷ ἄτοπα πράξας.
7 οὐ μὴν δὲ ἀλλὰ εἴησαν οἱ ἐχθροί μου ὥσπερ ἡ καταστροφὴ τῶν ἀσεβῶν, καὶ οἱ ἐπ᾽ ἐμὲ ἐπανιστανόμενοι ὥσπερ ἡ ἀπώλεια τῶν παρανόμων.
8 καὶ τίς γάρ ἐστιν ἐλπὶς ἀσεβεῖ ὅτι ἐπέχει; πεποιθὼς ἐπὶ κύριον ἆρα σωθήσεται;
9 ἦ τὴν δέησιν αὐτοῦ εἰσακούσεται κύριος; ἢ ἐπελθούσης αὐτῷ ἀνάγκης
10 μὴ ἔχει τινὰ παρρησίαν ἔναντι αὐτοῦ; ἢ ὡς ἐπικαλεσαμένου αὐτοῦ εἰσακούσεται αὐτοῦ;
11 ἀλλὰ δὴ ἀναγγελῶ ὑμῖν τί ἐστιν ἐν χειρὶ κυρίου· ἅ ἐστιν παρὰ παντοκράτορι, οὐ ψεύσομαι.
12 ἰδοὺ δὴ πάντες οἴδατε ὅτι κενὰ κενοῖς ἐπιβάλλετε.
13 αὕτη ἡ μερὶς ἀνθρώπου ἀσεβοῦς παρὰ κυρίου, κτῆμα δὲ δυναστῶν ἐλεύσεται παρὰ παντοκράτορος ἐπ᾽ αὐτούς.
14 ἐὰν δὲ πολλοὶ γένωνται οἱ υἱοὶ αὐτοῦ, εἰς σφαγὴν ἔσονται· ἐὰν δὲ καὶ ἀνδρωθῶσιν, προσαιτήσουσιν·
15 οἱ δὲ περιόντες αὐτοῦ ἐν θανάτῳ τελευτήσουσιν, χήρας δὲ αὐτῶν οὐθεὶς ἐλεήσει.
16 ἐὰν συναγάγῃ ὥσπερ γῆν ἀργύριον, ἴσα δὲ πηλῷ ἑτοιμάσῃ χρυσίον,
17 ταῦτα πάντα δίκαιοι περιποιήσονται, τὰ δὲ χρήματα αὐτοῦ ἀληθινοὶ καθέξουσιν.
18 ἀπέβη δὲ ὁ οἶκος αὐτοῦ ὥσπερ σῆτες καὶ ὥσπερ ἀράχνη.
19 πλούσιος κοιμηθεὶς καὶ οὐ προσθήσει,* ὀφθαλμοὺς αὐτοῦ διήνοιξεν καὶ οὐκ ἔστιν.‡
20 συνήντησαν αὐτῷ ὥσπερ ὕδωρ αἱ ὀδύναι, νυκτὶ δὲ ὑφείλατο αὐτὸν γνόφος·
21 ἀναλήμψεται αὐτὸν καύσων καὶ ἀπελεύσεται* καὶ λικμήσει αὐτὸν ἐκ τοῦ τόπου αὐτοῦ.
22 καὶ ἐπιρρίψει ἐπ᾽ αὐτὸν καὶ οὐ φείσεται·* ἐκ χειρὸς αὐτοῦ φυγῇ φεύξεται·
23 κροτήσει ἐπ᾽ αὐτοῦ χεῖρας αὐτοῦ* καὶ συριεῖ αὐτὸν ἐκ τοῦ τόπου αὐτοῦ.‡