Vetëmbrojtja e Jobit
1 «Me sytë e mi besë kisha lidhur
asnjë virgjëreshë për të mos e këqyrur.
2 Ç'hise më ra së larti prej Perëndisë,
ç'trashëgim nga lart prej të gjithëpushtetshmit?
3 A nuk i bie zezona të ligut,
a nuk i godet kobi keqbërësit?
4 A nuk e sheh ai sjelljen time?
A s'i numëron tërë hapat e mi?
5 Po të kem jetuar me mashtrim
e po të ketë rendur këmba ime drejt dredhisë,
6 le të më peshojë me peshoren e drejtësisë
e Perëndia do ta njohë përsosjen time.
7 Nëse hapat e mi e lanë rrugën,
nëse zemra ndoqi lakminë e syve,
e nëse duart m'u ndynë,
8 unë mbjellsha, një tjetër ngrëntë
e u zhbiftë fara ime!
9 Nëse ndonjë grua zemrën ma joshi
e nëse mikut te dera pritë i vura,
10 për tjetërkënd bluajtë gruaja ime
e tjetërkush u shtriftë mbi të,
11 se diçka e tillë është poshtërsi
e gjyq lyp e tillë ligësi,
12 ndaj zjarri përpiftë deri edhe humnerën
dhe e shkretoftë të vjelën time.
13 Nëse s'ia dhashë të drejtën skllavit
apo skllaves që tek unë u ankuan,
14 ç'të bëj kur Perëndia të ngrihet?
Në më hetoftë, si t'i përgjigjem?
15 A s'i krijoi edhe ata, ai që mua më krijoi?
A s'na vendosi ai njësoj në bark të nënës?
16 Mos vallë skamnorëve dëshirat s'ua plotësova
e i lashë të lëngojnë sytë e të vejave?
17 Apo vetë e hëngra kafshatën
e jetimët prej saj nuk hëngrën?
18 Që në rini si atë e rrita,
që prej barkut të nënës unë i priva.
19 Mos vallë kur pashë një të gjorë pa petka
e një nevojtar pa mbulojë,
20 s'më bekuan ijët e tij?
A s'u ngroh ai me leshin e shqerrës sime?
21 Po të kem ngritur dorë ndaj jetimit,
pasi pashë se në gjyq më përkrahin,
22 supi nga shpatulla m'u shkultë
e krahu në bërryl m'u këputtë,
23 se më tmerron kobi i Perëndisë
e madhështisë së tij nuk i bëj dot ballë.
24 A e vara unë shpresën tek ari?
Po arin e kulluar, “besimi im” e quajta?
25 A mos u ngazëlleva për begatinë e madhe
apo se dora ime mblodhi shumë?
26 Nëse e pashë dritën të ndriçojë
e hënën të ecë feksur
27 dhe zemra fshehtas aq m'u gënjye
sa me dorë nga buzët puthje t'u dërgoja,
28 faj për t'u gjykuar edhe ky do të ishte,
se Perëndinë e tejlartë do ta mohoja.
29 A u gëzova unë për kob të armikut tim?
A u ngazëlleva pse i ra e liga?
30 S'e lashë gojën time të mëkatojë,
duke lëshuar nëmë mbi jetën e tij.
31 Po a nuk thoshin njerëzit e tendës sime:
“Kush s'u ngop me mishin që ai i dha?”.
32 Udhëtari kurrë në rrugë nuk bujti,
se shtegun e derës sime hapur ia lashë.
33 Mos vallë si Adami fajin tim e fsheha?
Mos në kraharor e ndryva ligësinë,
34 a thua se druaja turmën e madhe
e përbuzja e fisit sikur më trembte
sa gojën të mbyllja e nga dera të mos dilja?
35 Ah, sikur dikush të më dëgjonte!
Ja nënshkrimi! Të më përgjigjet i gjithëpushtetshmi!
Se librin që shkroi paditësi im
36 e mbaj mbi shpatulla,
e thur kurorë për vete.
37 Çdo hap atij do t'ia tregoj,
si princ atij unë do t'i qasem.
38 Nëse vikati toka kundër meje
e nëse brazdat qajnë me të,
39 nëse frytin pa pagesë ia hëngra
e nëse bujqve të saj ua mora shpirtin,
40 në vend të grurit gjemba le të qesë
e në vend të elbit egjër».
Mbarojnë fjalët e Jobit.
1 διαθήκην ἐθέμην τοῖς ὀφθαλμοῖς μου* καὶ οὐ συνήσω ἐπὶ παρθένον.
2 καὶ τί ἐμέρισεν ὁ θεὸς ἀπάνωθεν* καὶ κληρονομία ἱκανοῦ ἐξ ὑψίστων;
3 οὐχὶ ἀπώλεια τῷ ἀδίκῳ* καὶ ἀπαλλοτρίωσις τοῖς ποιοῦσιν ἀνομίαν;
4 οὐχὶ αὐτὸς ὄψεται ὁδόν μου* καὶ πάντα τὰ διαβήματά μου ἐξαριθμήσεται;‡
5 εἰ δὲ ἤμην πεπορευμένος μετὰ γελοιαστῶν, εἰ δὲ καὶ ἐσπούδασεν ὁ πούς μου εἰς δόλον,
6 ἱσταίη με ἄρα ἐν ζυγῷ δικαίῳ, οἶδεν δὲ ὁ κύριος τὴν ἀκακίαν μου.
7 εἰ ἐξέκλινεν ὁ πούς μου ἐκ τῆς ὁδοῦ, εἰ δὲ καὶ τῷ ὀφθαλμῷ ἐπηκολούθησεν ἡ καρδία μου, εἰ δὲ καὶ ταῖς χερσίν μου ἡψάμην δώρων,
8 σπείραιμι ἄρα καὶ ἄλλοι φάγοισαν, ἄρριζος δὲ γενοίμην ἐπὶ γῆς.
9 εἰ ἐξηκολούθησεν ἡ καρδία μου γυναικὶ ἀνδρὸς ἑτέρου, εἰ καὶ ἐγκάθετος ἐγενόμην ἐπὶ θύραις αὐτῆς,
10 ἀρέσαι ἄρα καὶ ἡ γυνή μου ἑτέρῳ, τὰ δὲ νήπιά μου ταπεινωθείη·
11 θυμὸς γὰρ ὀργῆς ἀκατάσχετος τὸ μιᾶναι ἀνδρὸς γυναῖκα·
12 πῦρ γάρ ἐστιν καιόμενον ἐπὶ πάντων τῶν μερῶν, οὗ δ᾽ ἂν ἐπέλθῃ, ἐκ ῥιζῶν ἀπώλεσεν.
13 εἰ δὲ καὶ ἐφαύλισα κρίμα θεράποντός μου ἢ θεραπαίνης κρινομένων αὐτῶν πρός με,
14 τί γὰρ ποιήσω, ἐὰν ἔτασίν μου ποιήσηται ὁ κύριος; ἐὰν δὲ καὶ ἐπισκοπήν, τίνα ἀπόκρισιν ποιήσομαι;
15 πότερον οὐχ ὡς καὶ ἐγὼ ἐγενόμην ἐν γαστρί, καὶ ἐκεῖνοι γεγόνασιν; γεγόναμεν δὲ ἐν τῇ αὐτῇ κοιλίᾳ.
16 ἀδύνατοι δὲ χρείαν, ἥν ποτ᾽ εἶχον, οὐκ ἀπέτυχον, χήρας δὲ τὸν ὀφθαλμὸν οὐκ ἐξέτηξα.
17 εἰ δὲ καὶ τὸν ψωμόν μου ἔφαγον μόνος καὶ οὐχὶ ὀρφανῷ μετέδωκα·
18 ὅτι ἐκ νεότητός μου ἐξέτρεφον ὡς πατὴρ* καὶ ἐκ γαστρὸς μητρός μου ὡδήγησα·‡
19 εἰ δὲ καὶ ὑπερεῖδον γυμνὸν ἀπολλύμενον καὶ οὐκ ἠμφίασα,
20 ἀδύνατοι δὲ εἰ μὴ εὐλόγησάν με, ἀπὸ δὲ κουρᾶς ἀμνῶν μου ἐθερμάνθησαν οἱ ὦμοι αὐτῶν,
21 εἰ ἐπῆρα ὀρφανῷ χεῖρα πεποιθὼς ὅτι πολλή μοι βοήθεια περίεστιν,
22 ἀποσταίη ἄρα ὁ ὦμός μου ἀπὸ τῆς κλειδός, ὁ δὲ βραχίων μου ἀπὸ τοῦ ἀγκῶνός μου συντριβείη.
23 φόβος γὰρ κυρίου συνέσχεν με,* καὶ ἀπὸ τοῦ λήμματος αὐτοῦ οὐχ ὑποίσω.
24 εἰ ἔταξα χρυσίον ἰσχύν μου,‡ εἰ δὲ καὶ λίθῳ πολυτελεῖ ἐπεποίθησα,
25 εἰ δὲ καὶ εὐφράνθην πολλοῦ πλούτου μοι γενομένου, εἰ δὲ καὶ ἐπ᾽ ἀναριθμήτοις ἐθέμην χεῖρά μου,
26 ἦ οὐχ ὁρῶ μὲν ἥλιον τὸν ἐπιφαύσκοντα ἐκλείποντα, σελήνην δὲ φθίνουσαν; οὐ γὰρ ἐπ᾽ αὐτοῖς ἐστιν.
27 καὶ εἰ ἠπατήθη λάθρᾳ ἡ καρδία μου,‡ εἰ δὲ καὶ χεῖρά μου ἐπιθεὶς ἐπὶ στόματί μου ἐφίλησα,
28 καὶ τοῦτό μοι ἄρα ἀνομία ἡ μεγίστη λογισθείη, ὅτι ἐψευσάμην ἐναντίον κυρίου τοῦ ὑψίστου.
29 εἰ δὲ καὶ ἐπιχαρὴς ἐγενόμην πτώματι ἐχθρῶν μου καὶ εἶπεν ἡ καρδία μου Εὖγε,
30 ἀκούσαι ἄρα τὸ οὖς μου τὴν κατάραν μου, θρυληθείην δὲ ἄρα ὑπὸ λαοῦ μου κακούμενος.
31 εἰ δὲ καὶ πολλάκις εἶπον αἱ θεράπαιναί μου Τίς ἂν δῴη ἡμῖν τῶν σαρκῶν αὐτοῦ πλησθῆναι; λίαν μου χρηστοῦ ὄντος·
32 ἔξω δὲ οὐκ ηὐλίζετο ξένος, ἡ δὲ θύρα μου παντὶ ἐλθόντι ἀνέῳκτο.
33 εἰ δὲ καὶ ἁμαρτὼν ἀκουσίως ἔκρυψα τὴν ἁμαρτίαν μου,
34 οὐ γὰρ διετράπην πολυοχλίαν πλήθους τοῦ μὴ ἐξαγορεῦσαι ἐνώπιον αὐτῶν, εἰ δὲ καὶ εἴασα ἀδύνατον ἐξελθεῖν θύραν μου κόλπῳ κενῷ,
35 τίς δῴη ἀκούοντά μου;‡ χεῖρα δὲ κυρίου εἰ μὴ ἐδεδοίκειν, συγγραφὴν δέ, ἣν εἶχον κατά τινος,
36 ἐπ᾽ ὤμοις ἂν περιθέμενος στέφανον ἀνεγίνωσκον,
37 καὶ εἰ μὴ ῥήξας αὐτὴν ἀπέδωκα οὐθὲν λαβὼν παρὰ χρεοφειλέτου,
38 εἰ ἐπ᾽ ἐμοί ποτε ἡ γῆ ἐστέναξεν, εἰ δὲ καὶ οἱ αὔλακες αὐτῆς ἔκλαυσαν ὁμοθυμαδόν,
39 εἰ δὲ καὶ τὴν ἰσχὺν αὐτῆς ἔφαγον μόνος ἄνευ τιμῆς, εἰ δὲ καὶ ψυχὴν κυρίου τῆς γῆς ἐκβαλὼν ἐλύπησα,
40 ἀντὶ πυροῦ ἄρα ἐξέλθοι μοι κνίδη, ἀντὶ δὲ κριθῆς βάτος. Καὶ ἐπαύσατο Ιωβ ῥήμασιν.