1 Lutja vajtuese e profetit Habakuk.
Lutja e profetit
2 «O Zot, dëgjova ç'thuhet për ty,
bëmat e tua më tmerrojnë, o Zot.
Përtëriji ato në vitet tona,
në vitet tona bëji të ditura.
Kur të zemërohesh,
mëshirën kujto.
3 Perëndia vjen prej Temanit,
i Shenjti prej malit Paran. selah
Madhështia e tij mbulon qiejt,
lavdia e tij mbush tokën.
4 Porsi drita shkëlqen,
rreze duart e tij lëshojnë
e atje fshihet fuqia e tij.
5 Murtaja i paraprin,
lëngata ndjek hapat e tij.
6 Ai qëndron e toka trandet,
hedh vështrimin e kombet dridhen,
malet e moçme treten,
kodrat e përjetshme përulen,
udhët e amshuara janë të tij.
7 Tendat e Kushanit i pashë në mjerim,
pëlhurat e tendave të Midianit fërfërijnë.
8 A u zemërove, o Zot, me lumenjtë?
A me lumenjtë u ndez tërbimi yt?
A me detin u hidhërove,
që po kalëron mbi kuaj,
mbi karrocat ngadhënjyese?
9 E zhvesh harkun, e bën gati,
shigjetat i ngjesh në kukurë. selah
Me lumenj e ndan tokën.
10 Malet të shohin e përpëliten,
shtrëngata shpërthen,
humnera lëshon britmën
e lart duart i ngre.
11 Shtangen dielli e hëna në qiell
prej dritës së shigjetave të tua fluturuese,
prej shkëlqimit të heshtës tënde flakëruese.
12 Marshon mbi tokë plot furi,
kombet i shtyp i zemëruar.
13 Del, që popullin tënd të shpëtosh,
të shpëtosh të vajosurin tënd.
Kryet e shtëpisë ia shembe të mbrapshtit,
e zhveshe nga themeli deri në majë. selah
14 Me heshtën e vet e shpove kreun e ushtarëve
që furishëm mësynë për të më degdisur
e që thërrasin si të babëzitur,
për të përpirë të mjerin që fshihet.
15 E shkele detin me kuajt e tu
dhe deti i madh shkumëzon.
16 E dëgjova e barku m'u trazua,
buzët m'u drodhën prej zërit,
kalbësira m'i kaploi eshtrat
e këmbët zunë të më dridhen.
Por, i qetë do të pres për fatkeqësinë
që do ta zërë popullin që po na sulmon.
Përfundimi
17 Ndonëse fiku nuk do të lulëzojë,
hardhia fryt nuk do të japë,
mundi i ullirit do të zhbëhet,
arat nuk do të prodhojnë ushqim,
dhentë do të mungojnë nëpër vatha,
e stallat nuk do të kenë qe,
18 unë Zotit do t'i ngazëllehem,
do të gëzohem me Perëndinë, shpëtimtarin tim.
19 Zoti, Zoti im, është fuqia ime,
m'i bën këmbët si të drerit,
në vende të larta më bën të eci».
Mjeshtrit të korit. Për vegla me korda.
1 Προσευχὴ Αμβακουμ τοῦ προφήτου μετὰ ᾠδῆς.
2 Κύριε, εἰσακήκοα τὴν ἀκοήν σου καὶ ἐφοβήθην,
κατενόησα τὰ ἔργα σου καὶ ἐξέστην.
ἐν μέσῳ δύο ζῴων γνωσθήσῃ,
ἐν τῷ ἐγγίζειν τὰ ἔτη ἐπιγνωσθήσῃ,
ἐν τῷ παρεῖναι τὸν καιρὸν ἀναδειχθήσῃ,
ἐν τῷ ταραχθῆναι τὴν ψυχήν μου ἐν ὀργῇ ἐλέους μνησθήσῃ.
3 ὁ θεὸς ἐκ Θαιμαν ἥξει,
καὶ ὁ ἅγιος ἐξ ὄρους κατασκίου δασέος.
διάψαλμα.
ἐκάλυψεν οὐρανοὺς ἡ ἀρετὴ αὐτοῦ,
καὶ αἰνέσεως αὐτοῦ πλήρης ἡ γῆ.
4 καὶ φέγγος αὐτοῦ ὡς φῶς ἔσται,
κέρατα ἐν χερσὶν αὐτοῦ,
καὶ ἔθετο ἀγάπησιν κραταιὰν ἰσχύος αὐτοῦ.
5 πρὸ προσώπου αὐτοῦ πορεύσεται λόγος,
καὶ ἐξελεύσεται, ἐν πεδίλοις οἱ πόδες αὐτοῦ.
6 ἔστη, καὶ ἐσαλεύθη ἡ γῆ·
ἐπέβλεψεν, καὶ διετάκη ἔθνη.
διεθρύβη τὰ ὄρη βίᾳ,
ἐτάκησαν βουνοὶ αἰώνιοι.
7 πορείας αἰωνίας αὐτοῦ ἀντὶ κόπων εἶδον·
σκηνώματα Αἰθιόπων πτοηθήσονται
καὶ αἱ σκηναὶ γῆς Μαδιαμ.
8 μὴ ἐν ποταμοῖς ὠργίσθης, κύριε,
ἢ ἐν ποταμοῖς ὁ θυμός σου,
ἢ ἐν θαλάσσῃ τὸ ὅρμημά σου;
ὅτι ἐπιβήσῃ ἐπὶ τοὺς ἵππους σου,
καὶ ἡ ἱππασία σου σωτηρία.
9 ἐντείνων ἐντενεῖς τὸ τόξον σου
ἐπὶ τὰ σκῆπτρα, λέγει κύριος.
διάψαλμα.
ποταμῶν ῥαγήσεται γῆ.
10 ὄψονταί σε καὶ ὠδινήσουσιν λαοί,
σκορπίζων ὕδατα πορείας αὐτοῦ·
ἔδωκεν ἡ ἄβυσσος φωνὴν αὐτῆς,
ὕψος φαντασίας αὐτῆς.
11 ἐπήρθη ὁ ἥλιος, καὶ ἡ σελήνη ἔστη ἐν τῇ τάξει αὐτῆς·
εἰς φῶς βολίδες σου πορεύσονται,
εἰς φέγγος ἀστραπῆς ὅπλων σου.
12 ἐν ἀπειλῇ ὀλιγώσεις γῆν
καὶ ἐν θυμῷ κατάξεις ἔθνη.
13 ἐξῆλθες εἰς σωτηρίαν λαοῦ σου
τοῦ σῶσαι τοὺς χριστούς σου·
ἔβαλες εἰς κεφαλὰς ἀνόμων θάνατον,
ἐξήγειρας δεσμοὺς ἕως τραχήλου.
διάψαλμα.
14 διέκοψας ἐν ἐκστάσει κεφαλὰς δυναστῶν,
σεισθήσονται ἐν αὐτῇ·
διανοίξουσιν χαλινοὺς αὐτῶν
ὡς ἔσθων πτωχὸς λάθρᾳ.
15 καὶ ἐπεβίβασας εἰς θάλασσαν τοὺς ἵππους σου
ταράσσοντας ὕδωρ πολύ.
16 ἐφυλαξάμην, καὶ ἐπτοήθη ἡ κοιλία μου
ἀπὸ φωνῆς προσευχῆς χειλέων μου,
καὶ εἰσῆλθεν τρόμος εἰς τὰ ὀστᾶ μου,
καὶ ὑποκάτωθέν μου ἐταράχθη ἡ ἕξις μου.
ἀναπαύσομαι ἐν ἡμέρᾳ θλίψεως
τοῦ ἀναβῆναι εἰς λαὸν παροικίας μου.
17 διότι συκῆ οὐ καρποφορήσει,
καὶ οὐκ ἔσται γενήματα ἐν ταῖς ἀμπέλοις·
ψεύσεται ἔργον ἐλαίας,
καὶ τὰ πεδία οὐ ποιήσει βρῶσιν·
ἐξέλιπον ἀπὸ βρώσεως πρόβατα,
καὶ οὐχ ὑπάρχουσιν βόες ἐπὶ φάτναις.
18 ἐγὼ δὲ ἐν τῷ κυρίῳ ἀγαλλιάσομαι,
χαρήσομαι ἐπὶ τῷ θεῷ τῷ σωτῆρί μου.
19 κύριος ὁ θεὸς δύναμίς μου
καὶ τάξει τοὺς πόδας μου εἰς συντέλειαν·
ἐπὶ τὰ ὑψηλὰ ἐπιβιβᾷ με
τοῦ νικῆσαι ἐν τῇ ᾠδῇ αὐτοῦ.