1 Μετὰ τοῦτο ἤνοιξεν Ιωβ τὸ στόμα αὐτοῦ
καὶ κατηράσατο τὴν ἡμέραν αὐτοῦ 2 λέγων
3 Ἀπόλοιτο ἡ ἡμέρα, ἐν ᾗ ἐγεννήθην,
καὶ ἡ νύξ, ἐν ᾗ εἶπαν Ἰδοὺ ἄρσεν.
4 ἡ ἡμέρα ἐκείνη εἴη σκότος,
καὶ μὴ ἀναζητήσαι αὐτὴν ὁ κύριος ἄνωθεν,
μηδὲ ἔλθοι εἰς αὐτὴν φέγγος·
5 ἐκλάβοι δὲ αὐτὴν σκότος καὶ σκιὰ θανάτου,
ἐπέλθοι ἐπ᾽ αὐτὴν γνόφος.
6 καταραθείη ἡ ἡμέρα καὶ ἡ νὺξ ἐκείνη,
ἀπενέγκαιτο αὐτὴν σκότος·
μὴ εἴη εἰς ἡμέρας ἐνιαυτοῦ
μηδὲ ἀριθμηθείη εἰς ἡμέρας μηνῶν·
7 ἀλλὰ ἡ νὺξ ἐκείνη εἴη ὀδύνη,
καὶ μὴ ἔλθοι ἐπ᾽ αὐτὴν εὐφροσύνη μηδὲ χαρμονή·
8 ἀλλὰ καταράσαιτο αὐτὴν ὁ καταρώμενος τὴν ἡμέραν ἐκείνην
ὁ μέλλων τὸ μέγα κῆτος χειρώσασθαι.
9 σκοτωθείη τὰ ἄστρα τῆς νυκτὸς ἐκείνης,
ὑπομείναι καὶ εἰς φωτισμὸν μὴ ἔλθοι
καὶ μὴ ἴδοι ἑωσφόρον ἀνατέλλοντα,
10 ὅτι οὐ συνέκλεισεν πύλας γαστρὸς μητρός μου·
ἀπήλλαξεν γὰρ ἂν πόνον ἀπὸ ὀφθαλμῶν μου.
11 διὰ τί γὰρ ἐν κοιλίᾳ οὐκ ἐτελεύτησα,
ἐκ γαστρὸς δὲ ἐξῆλθον καὶ οὐκ εὐθὺς ἀπωλόμην;
12 ἵνα τί δὲ συνήντησάν μοι γόνατα;
ἵνα τί δὲ μαστοὺς ἐθήλασα;
13 νῦν ἂν κοιμηθεὶς ἡσύχασα,
ὑπνώσας δὲ ἀνεπαυσάμην
14 μετὰ βασιλέων βουλευτῶν γῆς,
οἳ ἠγαυριῶντο ἐπὶ ξίφεσιν,
15 ἢ μετὰ ἀρχόντων, ὧν πολὺς ὁ χρυσός,
οἳ ἔπλησαν τοὺς οἴκους αὐτῶν ἀργυρίου,
16 ἢ ὥσπερ ἔκτρωμα ἐκπορευόμενον ἐκ μήτρας μητρὸς
ἢ ὥσπερ νήπιοι, οἳ οὐκ εἶδον φῶς.
17 ἐκεῖ ἀσεβεῖς ἐξέκαυσαν θυμὸν ὀργῆς,
ἐκεῖ ἀνεπαύσαντο κατάκοποι τῷ σώματι·
18 ὁμοθυμαδὸν δὲ οἱ αἰώνιοι
οὐκ ἤκουσαν φωνὴν φορολόγου·
19 μικρὸς καὶ μέγας ἐκεῖ ἐστιν
καὶ θεράπων οὐ δεδοικὼς τὸν κύριον αὐτοῦ.
20 ἵνα τί γὰρ δέδοται τοῖς ἐν πικρίᾳ φῶς,
ζωὴ δὲ ταῖς ἐν ὀδύναις ψυχαῖς;
21 οἳ ὁμείρονται τοῦ θανάτου καὶ οὐ τυγχάνουσιν
ἀνορύσσοντες ὥσπερ θησαυρούς,
22 περιχαρεῖς δὲ ἐγένοντο, ἐὰν κατατύχωσιν.
23 θάνατος ἀνδρὶ ἀνάπαυμα,
συνέκλεισεν γὰρ ὁ θεὸς κατ᾽ αὐτοῦ·
24 πρὸ γὰρ τῶν σίτων μου στεναγμός μοι ἥκει,
δακρύω δὲ ἐγὼ συνεχόμενος φόβῳ·
25 φόβος γάρ, ὃν ἐφρόντισα, ἦλθέν μοι,
καὶ ὃν ἐδεδοίκειν, συνήντησέν μοι.
26 οὔτε εἰρήνευσα οὔτε ἡσύχασα οὔτε ἀνεπαυσάμην,
ἦλθεν δέ μοι ὀργή.
Ankimi i Jobit
1 Pas këtyre ngjarjeve Jobi hapi gojën dhe mallkoi ditën kur kishte lindur. 2 Jobi u përgjigj e tha:
3 «U shoftë dita kur u linda
e nata kur u tha: “U ngjiz një djalë”.
4 Terr u bëftë ajo ditë!
E harroftë Perëndia, që rri lart,
e drita mos ndrittë mbi të!
5 E përlaftë terri e pisa,
e zaptoftë reja,
e tmerroftë muzgu!
6 Atë natë e përpiftë errësira,
mos u njehtë ndër ditët e vitit
e mos hyftë në numrin e muajve!
7 Shterpë mbettë ajo natë
e mos pastë galdim!
8 E nëmtë kush mallkon ditën
e kush guxon të ngucë Leviatanin!
9 U terratisshin yjet e agut të saj,
prittë dritën e mos i ardhtë
e as agun mos e paftë,
10 se s'm'ia mbylli barkun nënës,
e brengën s'ma hoqi sysh.
11 Pse s'vdiqa që në bark
e s'dhashë shpirt sa linda?
12 Pse më pritën dy gjunjë
e më mëkuan dy gjinj?
13 Tani do të prehesha i qetë,
do të flija e do të pushoja
14 me mbretër e këshilltarë të dheut,
që rindërtojnë për vete rrënoja,
15 apo me princa që kanë ar,
që i kanë shtëpitë plot me argjend.
16 Ose, si i dështuari i zhdukur, s'do të isha më,
si foshnjat që s'e shohin dritën.
17 Atje të paudhët i lënë trazirat,
atje të mekurit pushojnë.
18 Të burgosurit pushojnë tok,
pa e dëgjuar zërin e ngasësit.
19 Atje janë i vogli e i madhi,
skllavi është i lirë nga pronari.
20 Pse të dalë në dritë një i ngratë
e të jetojnë shpirtvrarët,
21 që vdekjen dëshirojnë, por s'e gjejnë,
edhe pse e kërkojnë më shumë se thesarin,
22 dhe fort gëzohen
e galdojnë kur gjejnë varrin?
23 Po njeriu, që i ka udhët pa krye,
se ia ka mbyllur Perëndia?
24 Ja, për bukë kam psherëtimat
e britmat e mia vërshojnë si ujë.
25 Më zuri çfarë më tmerronte,
çfarë më lemeriste më pllakosi.
26 As kam qetësi, as prehje, as pushim,
por erdhi pështjellimi».